Címkék

Lapozgatom a különböző(?) cikkek megosztásait, s méla görgetéseim közt olykor-olykor újabb és újabb értékek bukkannak fel, mint apró tűk a szénakazalból. Lehet, hogy egy vicces képecske, vagy egy hosszabb-rövidebb írás az, mely magával ragad, és pixelei vagy sorai közt találok valamit -vagy rámtalál valami-, ami újra felhívja magára figyelmem, gondolkodóba ejt, vagy tanítani kezd.

…bár mindannyian tanulunk és tanítunk is egyben, jogos az a nézet, hogy a több olvasó több olyan lelket jelent, aki hasonló tapasztalattal olvas engem, mint amilyennel megformálódtak e sorok…

Mennyiszer előfordult már, hogy egy leírt gondolatunk többszöri (vissza)olvasásra „esett” csak le, akár önmagunk számára is… És legtöbbször úgy, hogy az már nem a mi „szánkból” hangzott el, akkor már nem mi írtuk újra le, csak valaki megtalálta a közös tudatban, majd hasonló “köntösbe” belefogalmazva osztotta meg.

Hogy van-e értelme a többszöri megtapasztalásnak? Valamennyi értelme kell legyen. Mint ahogy az első időkben felkapta az ember a fejét olyasmit olvasva, hogy „fantasztikus”, „döbbenetes”, „káprázatos”… Ma már tudjuk, hogy semmi sem az, s tekerünk szépen tovább a hírfalon, ill. haladunk tovább az úton, immár az ilyen hátráltató tényezőkbe, figyelem-energia eltérítő próbálkozásokba nem beleragadva. Nincs már olyan tízes lista, amihez hasonlítgatni kezdenénk önmagunk, vagy másokat. Nem kell, mert nincs szükségünk rá, hogy különböző alkalmazások mondják meg nekünk, kik vagyunk.

Néha úgy érzem, ez a bolygó csupán pihenőhely…

…és mint olyan, az lenne a legjobb, hogy kényelmesen hátradőlve, kívülről figyeljük tovább mindazt, ami eddig magába tudott szippantani minket, sokszor akár annak árán is, hogy belső békénk látta kárát… Mégis (és hála érte minden Teremtőnek) újra és újra útra kelünk, mintha attól tartanánk, hogy elnyel minket a kényelemből és megszokásból formálódott ingovány.

Persze, különböző (és mégis hasonló) utakon járunk, más és más tapasztalatokkal, élményekkel megpakolva értünk ide, ebbe a találkozópontba, mégis… Az eddigi megélések szülte véleményünk itt és most akár megegyező is lehet.

Kérdéseinkre rengeteg úton-módon választ találhatunk, csak a belénk érdekeket formálóktól kapjuk azt, hogy: „majd ha elég erős leszel, hogy elviseld a válasz súlyát… No majd, akkor…“ És mivel minden választ kívülről várunk, sajnos hajlamosak vagyunk kitérni az önmagunk által a saját szemeink elé tárt igazságok elől. Ilyen igazságokat fogalmaz meg „egyszerű“ és nagyon is érthető módon az a film (is), melyet hosszú idő eltelte után most újra elém sodort életem, és melynek címe:

20190410 - covers_250415

Tudom, sokan látták már e filmet –most hívom fel a figyelmet arra, hogy nem egy könnyed, vasárnap délutáni moziélményt nyújtó alkotás-, sokak számára olybá tűnhet, visszafelé tekintgetek vele a már megtett utamra, esetleg visszalépni szándékozok egy korábbi, már magam mögött állomásra. Többen viszont tudják már –mert megtapasztalták, megélték-, hogy a fejlődés spirálján ismétlődve utunkba kerülő „láttam már“, „ismerem már“ jellegű üzenetek több dologra is lehetőséget nyújtanak. Többek közt arra –hogy megint önmagamból (honnan máshonnan) induljak ki-, hogy mélyen magamba nézve felmérhessem, történt-e bármiféle változás, fejlődés bennem az előző találkozás óta eltelt „időben“; vagy most megint ugyanazzal a kitörő „heuréka“ élménnyel fogadom-e a benne elhangzó gondolatokat, mint akkor?

20190410 - kerdes2-700x329Benned –ha megengeded nekem, hogy tegezzelek-, kedves olvasó, melyik élmény dominál? Akármelyik is legyen, tudd, hogy senkitől sem vagy lemaradva, és senkivel szemben sem tettél szert előnyre. Pontosan ott vagy, ahol lenned kell, ahol lenni akarsz.

„Már megint? – kérdezheted… – „Megint az ismert ezoterikus duma? Kell? Miért kell? Ki szerint kell? Lenni akarok? Ebben tévedsz! Utálom a helyzetem, nem akarok itt lenni!“

Hidd el nekem, kérlek, tudom. Bennem is, és sokakban megfogalmazódott még ez a gondolat, ugyanilyen szilaj düh fogott el, mikor először olvastam hasonló sorokat… Igen, vállalom, mert szépítésre és megmagyarázásra sem érdemes semmi (védelemre meg aztán végképp nem), és azt a hibát sem követhetjük el, hogy leragadjunk ennél a kérdésnél.

Megyünk tovább, magunkkal visszük kérdéseink, és mire megtaláljuk a választ, tudjuk majd, hogy vajon miért is „kellett”, miért „volt jó”.

…és akkor majd jogunkban áll eldönteni, szükségünk van-e arra a válaszra.

20190410 - temet-nosce_1

Nemet Nosce

Reklámok