Címkék

, ,

A "nő dícsérete" margójáraNŐ DICSÉRETE

Ha a férfi dúló háború,
A nő mellette az áhított béke.
Ha a férfi tajtékzó szürke hullám,
A nő fölötte az ég kékje.

Ha a férfi a kétségbeesés,
A nő mellette örök reménykedés.
Ha a férfi a mindhalálig égés,
A nő a mindent túlélés.

Ha a férfi cudar sarkvidéki tél,
A nő örök tavasz, melyből virág kél.
Ha a férfié a tudomány ezer dolga,
Csakis a nő az, ki nélkül nincs harmónia.

Ha a férfi volna Isten földi mása,
Csak a nő a teremtésben Isten méltó társa.
Mert szent testük Isten teremtő műhelye
Szívük a szeretet, békesség tégelye

S mert nő lehet csak, aki szül,
Az ő sorsuk terhünket hordani,
De majd mindig egy férfi az,
Ki más ember életét oltja ki.

Csak egyetlen évtizedig hagyjuk:
Irányítsák világunkat a nők,
Szűnne háború, rombolás, éhezés,
Újra paradicsom lenne a föld.

Minden szeretetemet, ami van bennem
Virágtengerként lábatokhoz teszem.

/ L. S. Graisseux nyomán /

Eme vers lett indítója egy nagyon kellemes beszélgetésnek, melyért ismételten köszönetet mondok mindazoknak, kik Mirjam Salliven Facebook oldalán, az általa megosztott képe alatt társaim voltak, s önkéntelen is inspirálóimmá váltak.

Az e kép alatt megjelenített gondolataim összegzésére támadt igényem kielégítésére szolgálnak a következő sorok.

“Éva Ádám oldalbordájából teremtetett, hogy mellette álljon; nem pedig a talpából, hogy Ádám eltapossa őt; sem a fejéből, hogy Éva uralkodjon rajta!” – részlet a Szomorú vagyok c. írásomból.

Nekem ez a fixa ideám. Tény, hogy rengeteg visszaélés él a köztudatban –ha jobban utánanézünk, találhatunk példáját a nő miatt kirobbantott viszályoknak, háborúknak-… Hmm… A „nő miatt”… A szerelméért? Kegyei elnyeréséért? Vagy a nő birtoklásáért? Esetleg a nő sugalmazására? A túltengő tesztoszteron tombolásának engedve?

Minden alátámasztható példákkal, ha akarjuk. Én ennek nem vagyok híve. Tény, hogy manapság is olvasható minden helyen és fórumon, minden közösségi portálon egy-egy vicces beszólás a nő részéről a férfinek, ill a férfi részéről a nőnek címezve… Még a legnagyobb szerelemben égő ember is elsüt egy-egy ilyen poént, csak mert (esetleg) hajtja a falkába tartozás ösztöne…

Nagyon rég volt, mikor utoljára megengedtem magamnak egy ilyen „poént”, s azóta is tartom magam a ma újabb megerősítést nyert elhatározásomhoz, miszerint:

Ezt a háborút valótlannak, s részemről lezártnak tekintem.

Mert…

Nem általánosíthatunk. Itt sem. Már nem takaródzhatunk sem vallási, sem általánosan elfogadott hipotézisekkel. Ideje önnön magunknak tenni azért, hogy az áhított béke bekövetkezzen, s a nemek közti “háború” ne szedjen több áldozatot.

Ezer sebből vérzünk mindannyian. Hosszas keresés koptatta ruházatunk, szerelem tüze égette szívünk, csalódott szakítások marták szívünk, s lelkünk… Mégis… Szinte kéjesen szakítjuk fel önnön sebeink –s egyben másokét is- az által, hogy hagyjuk magunk belehúzni egy újabb, erről szóló „viccbe”… Már aki.

A világ nem változtatható meg, tudom. Csupán az egyén változhat, ha döntést tesz, s ragaszkodik az elhatározásához.

Lesz, ki e sorokat olvasva egyetért velem, s lesz, aki nem… S mindenki folytatja onnan tovább, ahol eddig tartott… Ez így a természetes.

Én is folytatom. Így. A fentiekben megfogalmazottak alapján.