Címkék

Álom„Tudod.. Az első Mátrixot egy tökéletes emberi világnak tervezték meg. Senki sem szenvedett, mindenki boldog volt… Katasztrofális véget ért. Kolóniák vesztek el, senki sem fogadta be a programot. […] Úgy tűnik, primitív agyatok számára az élet egyenlő a szenvedéssel. Ezért alakítottuk át aztán azzá, amit ma látsz.” – Smith beszéde Morpheushoz.

Régóta érlelődik bennem a gondolat: miért vagyunk képtelenek –mi, az emberi faj-, elfogadni a jót? Miért kell hátsó szándékokat, rejtett titkokat, hibákat, baklövéseket keresni máshol, más valakiben?

Tegyük fel: boldog vagy, rózsaszín fellegekben utazol, s mégis: most a padlóra szándékozod küldeni magad. Mert: „túl szép, hogy igaz legyen.” Valóban? S ha igen, tényleg muszáj tenned ellene? Vigyázz: könnyen megtalálhatod azt, amit keresel.

És ha netán egyedül nem boldogulsz, társat is keresel. Valakit, aki segít megerősíteni gyanúd, akár úgy is, hogy az adott pillanatban semmit sem sejt szándékodról… Valakit, akiben megbízol, de annyira mégsem, hogy minden mozgatórugód, félelmeid, minden indítékod megoszd vele… S ez a valaki, ha eme „visszaélésed” segítő szándékával végül tudatosítja magában –még ha túl későn is-, megrökönyödve lép hátra… S veri a fejét a falba, amiért hagyta magát, hogy eszközzé váljon.

És lassan, de biztosan elveszíted e Társat, kivel eddig megoszthattad gondolataid, érzéseid, örömeid. Mert az irántad érzett szeretete vezette az úton, amit ma már bán(hat), s ez a szeretet „akadályozza” abban is, hogy eléd álljon, s „beolvasson” neked: elmondja szíve ezen fájdalmát.

„Miért jó, ha fáj” – rémlik fel bennem egy volt kollégám, barátom (akkor még) viccesen hangzó kérdése… Ma már tudom, miről szól, mire utal e kérdés. S teszem fel most én is ugyanezt a kérdést:

Az Isten szerelmére! Miért jó, ha fáj?!

Mi vezet embereket arra, hogy szenvedésbe taszítsák önmaguk? Talán: mert míg a boldog ember irigyei kísérik tisztes távolból, addig a szenvedőt az őt sajnálók, vele együtt-érzők veszik szorosan körül? Fontossági érzését elégít ki vajon az önmagát sajnáltató?

Valóban egy álomnak tűnik csupán a boldogság, a nyugalom? S e felemelő érzést mindenáron el KELL taposni, megteremtve magunknak a búslakodásra adó okot?

E kérdések megválaszol-hatat-lanok, s az is marad… S tudom, most sem találok rájuk megnyugtató választ.

Ha másra nem is, de mindenképp tanításra szolgált e tapasztalat is… További elemzések nélkül, de a tapasztalatot mélyen lelkembe égetve tekintek a jövőbe.

S haladok… Tovább.