Nyugodt az éjszaka. Ülök a laptopom előtt a munkahelyemen, megmunkáló gépem automatikája tökéletesen teljesíti a reá bízott feladatot, néha kell csak felugranom, ellenőriznem a folyamatot, esetleg cserélnem a munkadarabokat…

Rengeteg időm van ma éjjel. A zene szól, gondolataim szárnyalnak, olvasgatom archivált cikkeim, elmerülök a múltban. Nyugalom és béke vesz körül. Mennyire természetesnek tűnik ezen állapot, s mennyire zavaró, idegőrlő tud lenni ennek hiánya! Míg azon gondolkodom, hogyan is nevezhető ez az állapot, azon kapom magam, hogy leragadtam. Leragadtam egy szó keresésénél, s természetemnél fogva addig nem is írok, nem gondolok másra tovább, míg meg nem lelem a keresett kifejezést. Majd csak meglesz, nem aggódok rajta tovább. Azt hiszem, az aggódás is, csakúgy, mint a düh, a csalódottság, csak pillanatnyi állapot. Egy döntés kérdése csupán, hogy hagyjuk-e magunk elragadni általa, vagy tovább megyünk annak biztos tudatában, hogy megtettük, amit kell: jelen esetben aggódtunk, aggódtam is egy kicsit. Ennél többre úgysem leszek képes, tartson akár egy teljes napig is…

Kettes számrendszer.jpg

Minden ugyanarra vezethető vissza. Urunk által a kezünkbe adott „szabad akarat”-ra. Dönthetünk. Igen, vagy nem? 1 vagy 0?

Milyenek vagyunk, mi, emberek? Csodáljuk önnön nagyságunk, mennyire kreatívak vagyunk, mennyire kezünkben van az irányítás, mennyire mi vagyunk a világ urai… Eszembe jut a tegnap éjjeli vihar. Csodálatos látvány volt, ahogy a messzi égbolton cikáztak a villámok! Némelyek annyira magasan voltak, a felhők felett, hogy csak a fényüket lehetett látni, magát a villámot már nem. Mi, a világ hatalmas urai most kezdünk rájönni, hogy az eddig biztosnak hitt, a villámok keletkezéséről alkotott teóriánk nem felel meg a valóságnak. Tudósaink a világban szégyenkezve vallották be, hogy bizony fogalmuk sincs, mitől cikáznak ezen égi fények… De legalább mostanra már eljutott az emberiség odáig, hogy nem hajtja a maga igazát, csak azért, nehogy kiderüljön, mennyire nem tévedhetetlen az ember… Lehet, hogy mégsem mi vagyunk e világ urai?

1 vagy 0? A legalapvetőbb matematikai lehetőség: igen, vagy nem? Emlékszem, mekkora csodálattal ültem le annak idején, 12 éves koromban a számítógép elé –akkoriban a Commodore 16 volt a csúcs számítógép-, csodáltam működését, hallgattam hangját… S ahogy egyre jobban belemerültem a működésébe, megismerkedtem a számrendszerekkel is. Az iskolában tanult 10-es számrendszeren kívül ott volt még a 16-os, s a 2-es is. Hogy mi is az a kettes számrendszer? Két számjegyből áll. 0 és 1. Kikapcsolt és bekapcsolt bitek. Ahogy ezen elmerengek, az jut eszembe, hogy lényegében minden e két számjegyen múlik. Ha úgy tetszik, a kettes számrendszer szerint élünk. Vegyük csak a legegyszerűbb példát: felkeljünk-e reggel? Igen? Akkor 1. Nem? Akkor 0 az eredmény. Ennyire egyszerű.

Lenne. Csakhogy mi emberek nem foglalkozunk az egyszerű dolgokkal. Ugyan! Miért jó az, ha mindenki mindent ért? Nem szabad! Mert akkor hová lesz egyes emberek képzelt hatalma? Az a hatalom, amiért mindenre képesek? Szó szerint, mindenre!

Ilyenek vagyunk, mi, emberek. Túlbonyolítunk dolgokat, csak hogy elmondhassuk, mi jöttünk rá a megoldásra! Csakhogy a megoldás eleve ott van már a kérdésben, csak mögé kell(ene) nézni!

Minden mindennel összefügg! Te én vagyok, én te vagy! Urunk a saját képére, saját hasonlatosságára formált meg minket. De nem mi vagyunk az „Úr”, az a fajta tökéletesség nem érhető el számunkra, önnön gyarlóságunk okán.

Kezünkben a választás lehetősége. Sírhatunk, mert bőrig ázunk az esőben, szobafogságra ítélt a zord idő, de örvendhetünk, mert az eső utáni csodálatos, tiszta levegő illatával telik majd meg orrunk s tüdőnk, amint elült a vihar.

A lehetőség adott…

Reklámok