Lassan leszállt az éj, előbújtak a csillagok… Egyedül fekszem ágyamban, s csak körülötted jár eszem. Még érzem illatod, hajad lágy selymességét, ahogy arcom simítja… A gondolat magával ragad, az érzés magasba emel, ahogy felém pillantasz, s rám mosolyogsz.

S míg gondolataimban idáig elérek, neszezést hallok. Csak nem?! Érzem, szívem hevesebben ver, ereimben a vér egyre fokozottabb sebességgel tolul előre, s minden idegem ordít a felfedezés örömében: Te vagy, ki ajtóm előtt állsz!

Óvatosan nyitod az ajtót, tétovázva kacsintasz be a résen, bizonytalan, vajh megzavard-e nyugalmam… S én legszívesebben most, azonnal kipattannék ágyamból, rohanva Feléd… De megbénít a tudat, hogy egyetlen rossz mozdulat, s a varázs odavész…

blackandwhitecolourredwomansilhouette-f559257a31e83aff219ead94cfc62a29_m
Lassan kinyílik szobám ajtaja. Ahogy besurransz hozzám, a folyosó fénysugarai pajkos játékot játszanak, s hálóingeden át láttatni engedik a csodát. Istenem, bár tovább csodálhatnám hajad hullámzását, nyakad, vállad vonalát, melleid táncát, mely mozgásod által teljesedik ki… Bár ringathatna még csípőd hullámzásának andalító, lázas „betegségbe” taszító ritmusa!

De már ágyam szélénél állsz. Lágyan fölém hajolsz… Érzem lélegzeted, ahogy arcom bőrét cirógatja… Kezed tétován hajam simítja, s arcomon táncolnak ujjaid nyomán az apró villámok, ahogy mellkasomon át lassan,
341_rzeki-erintes.jpg

finoman csípőmhöz érsz. Lehunyt szemhéjaimon át nem látom, de érzem, ahogyan elmosolyodsz, s lassan, óvatosan elkezded legombolni rólam éjjeli hálóruhám…

Szívem egyre vadabbul ver, érzem, kiugrani készül mellkasomból… Ziháló lélegzetvételem elárul, már Te is tudod, ébren vagyok.

Az érzést, a gyönyört immár szavakba fordítani is képes vagyok:
De jó! Új pelust kapok!

1216615340