Megszületett hát…

Featured

Kedves barátaim, leendő olvasóim!

Hosszas töprengést, mérlegelést megelőző nyugodt figyelmem által összegyűjtött tapasztalataim összegezve -s egy kedves barátommal történt egyeztetés után- úgy döntöttem, elindítom saját WordPress oldalam, hogy gondolataim, dallamaim innentől itt, eme szent helyen gyűljenek össze, s innen indulhassanak útjukra, jól megérdemelt pihenőjük leteltével.

Megérkeztem

Eddigi, itt-ott elszórt írásaim (természetesen) elsőként hoztam el ide, s e “munkám” végeztével minden új(nak hitt) gondolatom is itt jelennek majd meg elsőként, mielőtt elterjedne más oldalakon, melyeken többé kevésbé tevékeny vagyok (még).

Nagyon szépen köszönöm Mindenkinek, ki eddig nyomon követett, figyelmével kitüntetett engem, s szeretettel köszöntök minden új olvasót!

Fél elem

Címkék

,

“Én nem félek… Miért félnék?!”- Nagy Feró és a Bikini

20200525 - backdrop-1920Amikor tudatosan elkezdtem fejleszteni erőim, egyetlen nagy ellenfelemmel kellett szembe néznem: a saját félelmeimmel. Sajnos arra nem volt lehetőségem, hogy benyissak agyamba és saját kezűleg szó szerint “kiöljem” magamból félelmeim megtestesítőjét -mint azt a “Locke and Key” című filmben tették-, ezért más eszközhöz kellett folyamodjak.

 

A vélemény kimondása -megkockáztatva azt is, hogy esetleg nincs igazam-, miközben nyitott maradok az eltérő vélemény meghallgatására, elfogadására, valamint arra, hogy ne egóból megsértődve fogadjam el más igazát, hatalmas erőt és magabiztos kiállást adott, miközben emberileg is sikerült magasabb lépcsőfokra lépni. Megalkuvás és megfelelési kényszerek nélkül vagyok immár jelen kapcsolataimban, mert végre értem és élem: senkinek sem lehet maradéktalanul megfelelni, ahogy nem lehet mindenkinek egyszerre megfelelni sem.

 

“Az ember előbb-utóbb eljut egy olyan pontra, ahonnan már csak javulhat a helyzet.” – mondja a Kontroll c. filmben az Őrangyal… Egy ilyen pont volt nekem a megszabadulás a belém ültetett “mindenki téged néz” és “mit fognak szólni” programoktól. Végre messzire kerülnek azok az ember(szabású)-egyedek, kik eddig a “miért engem találtak már megint meg” önsajnálatom energiáiból táplálkozva lógtak rajtam aurámba kapaszkodva.

Ezzel együtt leszoktam végre arról is, hogy arra pazaroljam energiáim, hogy megértessek valamit olyan valakivel, akiről tudom -mert bizonyságát adta-, hogy képtelen azt megérteni. Végre el merem dönteni, mibe és kibe érdemes energiát fektetnem. Határtalan nyugalommal és békével tölt el ennek tudata.

Tudom: ez a nyugalom és béke nem tart örökké. Mert mindig lesz arra mód, hogy tesztelhessem magam különféle helyzetekben, megvan-e még bennem a fent említett tartás, avagy erősíteni kell-e még azt? Hál´ a Teremtőknek, mindig van lehetőség és eszköz a további erősödésre.

Engedem had menjen…avagy a legfontosabb, amit megtanított ez az időszak.

Ha belegondolok, mennyi mindent engedtem saját kertem érzékeny talajába ültetni, csak mert a régi, belém égetett programok parancsainak engedelmeskedtem…

soulleadertucsi®

Ez a “vírus mizéria” baromi nagy szolgálatot tett nekem. Megtanultam végre nem csak beszélni az elengedés fontosságáról, hanem a gyakorlatát is. Nagyon sok energiát, időt vett el az életemből a ragaszkodás emberekhez, tevékenységekhez, berögződőtt gondolatokhoz.  Az embernek tisztában kell lennie a saját képességeivel, a hitével, ismernie kell a saját határait, korlátait.

Olyan fogalom érkezett erre bennem, hogy mindenkinek van egy received_698218357606872belső kertje, lehet ez a lelkét szimbolizálja, de az embernek ezt a Belső kertet kell folyamatosan gondoznia, ápolnia. Ez a kert a “minden és mindenki” kertjének része, igazából ezek a kis kertecskék a “magasból” egy tökéletes egységet alkotnak, rimusosan ismétlődő motívumokkal, egy az agyunkkal felfoghatatlan sok dimenziós térben. Mindenkinek az lenne a feladata, hogy a saját kis kertecskéjét gondozza. Amilyen a lelkünk, a belső kertünk, olyan lesz a környezetünk, olyan lesz a baráti körünk.

A fizikai világunkban ezeknek a Belső kerteknek a jelentősége háttérbe szorult. Egyre kevésbé fontos, hogy megismerjük…

View original post 584 további szó

Horton (eredeti címén: Horton hears a who) margójára: avagy “Miért érzem magam annyira egyedül?”

Címkék

,

20200403 - Svadhyaya-a-benned-rejlő-belső-hang-2-Jóga-Minden-Nap

Fenti kérdést sokszor, sokan és sokféle témában feltették már, de engedtessék meg nekem, hogy most kicsit máshonnan közelítem ezt meg, mégpedig (szokásomhoz híven) a spiritualitás és ezotéria szemszögéből!

Jó, de mi köze ennek Horton-hoz? – teheted most fel a kérdést… Ígérem, hamarosan erre is fény derül.

Korábbi Ars Poetica jellegű, Kezdet címeket magukon viselő írásaimban említettem már, mennyire szerettem volna a kezdetek kezdetén a lehető legszélesebb körben elfogadtatni, megismertetni felfedezéseim, megéléseim, és hogy ezeket mennyire értetlenül fogadták akkor. Nos, saját és mások példáján át ma is azt látom -és szomorúan konstatálom-, hogy ez mára sem változott semmit, és sokszor sajnos mi magunk is belefutunk annak újbóli megtapasztalásába, mennyire esélytelen harcot vívunk egy-egy berögződés, vagy betanított, és azóta sajátnak (el)ismert meggyőződéssel “szemben”… És mennyire nehéz elfogadtatni, vagy legalábbis megértetni saját nézőpontunk lehetséges igazságtartalmát.

És ez sokszor nagyon el tudja keseríteni nem csak egyik, de mindkét “vitázó” felet…

(És most érzem, hallom magamban azokat a szavakat, melyek arra ösztökélnek, hogy hagyjam abba az írást, töröljem soraim, és kapcsolódjak le a témáról… Amíg rádöbbenek, miért jönnek ezek a sugallatok és miért, folytatom az írást.)

20200403 - horton-slide2-meselandia

Hmm… Szóval, kicsit olyannak tekintem e harcot, mint amit Horton vívott azért a bolyhos kis virágért, amelyről az azon élő parányi lények szóltak hozzá, és akiket rajta kívül senki más nem hallott. Aki olvasta Dr. Seuss meséjét vagy látta a belőle készült rajzfilmet, tudja miről beszélek. Aki esetleg még nem olvasta, nem látta, talán kedvet kap majd rá, hogy megtegye, és talán őt is megragadja majd valami belőle. Ha így lesz, annak én csak örülni tudok majd.

Ha van valami értelme a minket most körülvevő helyzetnek, hát azt mindenképp fontosnak találom kiemelni, mennyire pontosan tükrözi vissza az önmagunkról és a bennünk másokról kialakított képeket… És jó látni, ahogy ezek a képek most, mint érett szőlőfürtök, bizony sűrű péppé préseltetnek, alaposan átszűretnek, hogy végre mindenki megkóstolhassa, és nyelvén érezhesse mustjának tiszta ízét, tökéletes aromáját!

Ugyanígy lesz a mindenkiről, így a rólam és rólad kialakult, kialakított kép is kezelve, nem csak itt, e földi szituációban, de minden dimenzióbéli-, és éteri síkon is.

Lesz, akinek nagyon nem fog ízleni, kiköpi majd, talán rosszul is lesz tőle, de ez így a jó…

Lesz, aki örömmel fogyasztja majd, és vissza-visszatér hozzád, hogy mélyen kortyolhasson belőled…

Lesz, aki nem tudja még elfogadni az izeket, de hajlandó tovább kóstolgatni, lassacskán hozzászokni, megszeretni azt… De ez időbe telik. És lehet, hogy nem épp a Te “szőlőd” lesz az, melynek levét befogadni lesz majd képes… Lehet, hogy nem arról a bolyhos kis virágról szólnak majd hozzá, mint amilyen a Tiéd volt, amiről hozzád szóltak… De ismerős lesz majd íz az Ő számára is, tudni fogja, hogy ezt hangot valahol hallotta már… Akkor majd biztossá válhatsz abban, hogy mindenképp érdemes és értelmes cselekedet volt ragaszkodnod meglátásaidhoz, kitartanod meggyőződésed, Belső Hangod igazsága mellett.

20200403 - ec398199088271aff481fde6d7cf012c

És hogy honnan tudhatod, hogy mikor hallod azt meg? Én úgy tapasztalom: valahányszor, amikor egy-egy gondolat nyugalommal, jó érzésekkel tölt el -a félelem, az esélytelenség, és az értelmetlenség érzése helyett-, mindannyiszor a Belső Hangod hallod. Hivhatod -ha úgy akarod-, isteni sugallatnak is, a lényegén ez nem változtat. Szilárd meggyőződéssé, biztos támasszá alakul benned, ha bízni mersz benne, hangozzék akár teljesen ellentétesen az eddig számodra tanított elvekkel!

Az elkeseredés, a megtorpanás, és a “felesleges bármilyen igyekezet” önnön valónkat megfékező érzése olyan luxus, melyet nem engedhetünk meg magunknak, semmilyen szinten!

Így hát, ha kérhetem -és Te is akarod-, fejet fel, tekintetet előre, pillantásunk az elérni vágyott célon tartva: haladjunk tovább!

Ez nem gyakorlat

Címkék

Szóval a szokásosnál egy „kissé” még távolabbról figyelem a médiákban folyamatosan jelen lévő agymosásokat…

20200225 - Bízhattok bennem

„A tévéből beszélek, tehát bízhattok bennem!”

Jelen pillanatban annak folyamatát, ahogy megnyerő mosollyal vésik bele mindenki tudatalattijába a küszöbön álló halál lehetőségét, tudva jól, hogy mennyire lusták az emberek ahhoz, hogy valamibe mélyebben „beleássák” magukat; hogy időt szakítsanak a hírfolyam méla lefelé görgetése helyetti kutató, kereső, értékelő folyamatba. Vagy hogy egyáltalán felemeljék fejük és kicsit körülnézzenek… Azt már remélni sem merem, hogy észrevesznek bárhol bármi összefüggést! Persze -ahogy mindig és mindenhol-, a kivételeknek most is tisztelet! Mert -ahogy mindig és mindenhol-, most is vannak kivételek.

 

Emlékszem, amikor felröppen a hír, hogy itt és ott iskolai lövöldözés tört ki, vagy fegyveres ámokfutó szedi áldozatait az utcán, azonnal belekezdenek a számítógépes játékprogramok erőszakosságának, brutalitásának elemezgetésébe, illetve az ezek betiltásáért lobbizásba.

Hogy lehet az, hogy amikor egy másik irányba elinduló program, mely a föld népességének világméretű kiirtását teszi elfogadott céllá, biológiai fegyverek elkészítését, vírusmutációk kialakítását téve fő játékmechanikává, nem indul be egy a fent említetthez hasonló lobbitevékenység és felháborodás?

Hmm… Nevezzetek paranoidnak, összeesküvés-elméletek gyártójának, de amikor megláttam azt a programot, már megvolt e gondolat első sugallata bennem.

 

…és eszembe jut egy film…

20200225 - Ez nem gyakorlat

A végjáték, eredeti címén Ender’s Game. Ennek is leginkább egyetlen mondata:

 

„Ez nem gyakorlat!”

Ha ezt olvasod…

Címkék

Szia, Sanyi vagyok… Sanyi vagyok?

Ha ezt most olvasod, az azt jelenti: időt szántam rá, hogy megírjam, neked pedig megjelent az üzenőfaladon, ezért vagy most épp itt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a(z) FB algoritmusa még nem döntött úgy, hogy nem érdekellek téged. Talán, mert valamikor a közelmúltban „benéztél hozzám”, vagy valaki elhozott téged (is) a virtuális világ eme kicsiny gumiszobájába, amin az én nevem díszeleg… Nem tudhatom, de nem is érdekes.

Volt idő, mikor érdekelt, ki miért jelöl be ismerősnek, ezt egyszer bátorkodtam meg is kérdezni valakitől, aki úgy jelölt be, hogy soha nem is találkoztunk… Persze, ez még a régi, megboldogult iwiw, baráti kör, és netlog korszakában volt, amikor az „ismerős” elnevezés egyenértékű volt számomra a „valamikor valahol találkoztunk” fogalmával. Nos, bátran kijelenthetem: azzal, hogy olykor úgy fogadtuk el egymás ismerős-ségét, hogy van, akivel azóta sem találkoztunk még személyesen, átértékelődött bennem ez a fogalom. Mert olyan „iskolába” iratkoztam be ezáltal, melyben egyszerre vagyok diák és pedagógus. Előbbi többször, utóbbi elég ritkán, de jó is ez így.

20200116 - 66d57a84-b8e8-4bb3-b791-b72143ff4c6c

Fájdalommal telve indult ez az írás –és nem véletlenül kezdtem soraim úgy, ahogy-, látva egy-egy általam nagy(obb)ra tartott ismerősöm által a tudatosságot joggal(?) megkérdőjelező megosztást a világháló homokozójában… Be kell valljam, ilyenkor erős pánikroham fog el és mély elkeseredés kerít hatalmába, mert egyenlőre nem tudom még besorolni magamban: vajon tudatos gőzleeresztésről van-e szó, vagy olyan szinten behódoltunk már a „mindegy mit, de meg kell osztani” és a „nem vagy FB-n, talán nem is létezel” direktíváiba, hogy észre sem vesszük, hogyan csinálunk hülyét magunkból?

Csak remélni merem, hogy az első feltevésem a helyes, és tudatosan ereszti(te)k ki a gőzt, szándékos az áramszünet.

És most felmerült bennem a gondolat: talán ki kellene törölnöm ezt az írást, hagyni a picsába, vagy csak elmenteni pendrive-omra ezzel eresztve ki a gőzt a saját suta módomon…

Nem tudom még, mi lesz a vége. De épp ezért is szép ez az egész… Ma már bárki megírhat bármit, majd elindíthatja önnön sorait hódító útjára egy hangzatos címmel ellátva, amire biztos, hogy majd sokan rákattannak. Akkor is, ha (mint most ennek az írásnak), se füle, se farka (…de a boci-boci attól még tarka). 😉

Szóval na.

Ha most ezt olvasod, az azt jelenti, hogy jó pár percet megint feleslegesen töltöttél a monitor bámulásával… Csak most az én soraim olvastad el.

Sajnálom, a „jegyek már nem visszaválthatók”, ami elmúlt, nem tér vissza már… Sokkal tartalmasabban is eltölthetted volna az idődet, mint ezt a süketelést olvasva… Hát… Ezt dobta a gép mára.

Propa-ganja

Címkék

Figyelem! Most következő műsorunk egyesekben rossz érzéseket, tehetetlen dühöt; esetenként heves hányingert, rosszullétet okozhat! Megtekintését semmilyen korosztálynak sem ajánljuk!

20191002 - 8e1ce568c560289efb-73359857.jpg

Kihelyezett tudósítónk jelenti:

“Kedves nézőink!

A mai nap kiszivárgott egy, eddig az ismeretlenség homályába burkolódzó képviselőjelölt választási kampánybeszéde, melyet itt és most vágatlanul, teljes terjedelmében tárunk a nagy nyilvánosság elé. Kérjük Önöket, fogadják szavait azzal a szeretettel, önzetlen jó szándékkal és, nyílt őszinteséggel, ahogy azt most Önök előtt állva részletezi!

Következzék hát a nyilatkozat! Kapcsoljuk a stúdiót…

Drága Honfitársaim, Barátaim, Magyarok!

Mint az SzLBéM (Szét Lopunk Benneteket és Magyarországot) párt jelöltje, szeretném megosztani Önökkel, Veletek -hisz’ együtt haladunk hazánk felemelésének rögös útján- abbeli álláspontom, hogy miért KELL(!) pártom, mellettem és ügyem, mindannyiunk közös ügye mellett letennetek voksotok majd azon a bizonyos órán, melyen sorsdöntő változást indíthatunk el Magyarország balkáni, Európai, valamint világméretű megítélésében -és a rólunk végre őszintén, kendőzetlenül kimondott igazságok által-, népünk megbecsülésében!

Ezennel ünnepélyesen fogadom, ezen írásos formában közkinccsé teszem a későbbi szembesítések elősegítésére, hogy ugyanúgy folytatom az ország kiárusítását, az egészségügy és oktatás szétzüllesztését és ellehetetlenítését, ugyanúgy tevékenyen veszek majd részt a szemetek elé húzott köd sűrítésében, mint ahogy azt elődeim tették különböző pártok, szervezetek, ellenzéki gyülekezetek nevei mögé bújva, és a különböző médiákban egymásra acsarkodva.

Ígérem, jó magam is ott leszek a Dubai-ban tartandó, választás utáni ünnepségen, melynek költségeit ahogy eddig is: a Ti adóitokból finanszírozunk! De nem leszek egyedül, ott lesz minden múlt-, jelen-, és jövőbeni, igen: jövőbeni jelölt egyaránt! Értsétek meg: az a rengeteg zabálni való, a különleges koktélok és drogok, valamint a VIP-örömlányok és Chippendale-fiúk, Ladyboy-ok és Transzvesztiták –hisz’ az egyenjogúság nevében nem feledkezhetünk meg sem feminin, sem meleg képviselőtársainkról sem-, rengeteg pénzt felemésztenek, nem beszélve ez utóbbiak hallgatási fogadalmának finanszírozásáról, melyek biztosításához további megszorításokra lesz szükség!

Az országban uralkodó jó hangulat megőrzése érdekében mindenkinek biztosítani fogjuk a korlátlan, hipersebességű mobil-, műholdas-, és hálózati internetkapcsolatot, méghozzá térítési kötelezettség nélkül, tehát ingyenesen!!!

De ez ne tévesszen meg benneteket! Az eddigi, ebből származó bevételtől nem kell könnyes szemmel lemondanunk, hiszen az már rég bele van építve a különböző hangzatos nevű adókba, hozzájárulásokba, méghozzá a következő négy… Khmm… Pardon, negyven éves ciklus várható kamataival együtt!

Nem, nem fogunk utakat javítani, maximum ígéretet teszünk rá a következő választási fordulók előtt, de azt is csak akkor, ha van még valaki köztetek, ki felemeli fejét a békésen bégetve egymás után libasorban haladó, egymás szarától különleges aromájú füvet legelészők nyájában!

Nem, hiába ígérjük ezer és egy helyen, senkit sem fogunk elszámoltatni, továbbra is üzengetni fogunk, ha nem Brüsszelnek, hát másnak… Nem tök mindegy?! A lényeg, hogy legyen egy fantom, akire ujjal lehet mutogatni! Egyébként Gyuri bácsi is jelen lesz a fent említett party-n… Csak mondom.

Drága Honfitársaim, Barátaim, Magyarok!

Nemsokára eljutunk végre oda, hogy ugyanúgy fogtok gyűlölni egy fekete papírmasé figurát, minden bajotokért „őt” okolva, ahogy most a kemény pénze(te)ken, megvásárolt kamu neveket gyűlölitek!

Célunk az, és nem nyugszunk addig, míg családok, barátságok szakadnak szét, testvérek gyilkolják le egymást, szülők fojtják meg első szülötteiket a politikai meggyőződéseik igazságát védő görcsös, mára már vérre menő verbális-, és non-verbális küzdelmeiben!

Romboljuk szét a szülők tekintélyét gyermekeik előtt! Ahogy elkezdtük az apák szerepének lealacsonyításával –mit nekünk patriarchátus, kit térít ma már el és ugyan mitől az atyai pofontól való félelem?-, most folytathatjuk az anyákkal: legyen még több az oly annyira vágyott anyagi biztonság elérhetőségének hamis ígéreteivel kecsegtető műsorokból, cikkekből és dalokból! Sőt: vonjuk be ezen folyamatba a feltörekvő internetes, tartalom nélküli tartalmat gyártó, egymást majmoló, a görcsös nagyzolásból és „lájk”-vadászatból fakadóan a magyar szavak helyett azok angol megfelelőit használó videós generációt is!

Igen, határozott célunk, hogy a gyermekeiket egyedül nevelő anyák –már, akik vannak még olyan hülyék, hogy gyermeket szüljenek a karrierépítés helyett-, példának állítható és követésre méltó apa-kép nélküli; erőtlen, nyámnyila, önmaga és családja eltartására képtelen, a „férfi” fogalmához soha fel nem növő, e meghatározást hírből sem ismerő hímnemű egyedeket tenyésszenek ki, kiknek esélye sem marad a hosszan tartó, egymást támogató és kölcsönösen megbecsülő társas kapcsolatok kialakítására és hosszú távú fenntartására! Hát hiába papolunk nektek: szüljetek, mert még több birka kell a karámokba?! Nem… Tudom, hogy nem hiába… Ellenkezőleg: éppen ezért hergelünk benneteket, hogy már csak azért se! Minél előbb kihal az önmagát a föld nagymestereként és teremtőjeként, a minden egyetemes tudások egyetlen tudójaként számon tartó szuper-egós Mag-yar, annál hamarabb tehetjük gyarmattá ezt a földet is! És még ti meritek magatokat a mag népének nevezni?! RÖHEJ!

Hogyan értük ezt el, kérditek? Nagyon jó munkát végezhettünk, ha eddig senki sem vette észre! Emlékeztek még a mesebeli szegény-legényekre, legkisebb királyfikra, a filmek hőseire, akik véget vetettek a szenvedésnek és végül elnyerték a hőn áhított nő kegyeit? Ja, hogy mára már több nőt is kívánnak oly epedve? Szerintetek ez is véletlen? Talán nem irányítottan kaptatok belőle annyit, hogy megcsömörlve kapcsoljatok el onnan a TV-teken? De bizony! Elgondolkodtatok valaha azon, hogy a műsorra tűzött “de hát nincs más, mindenhol ezt adják” jellegű műsorok miért mindig a kora esti órákban kerülnek képernyőre? Ugye, hogy nem? Nem kell család, nem kell apa, nem kell anya! Csakis “erős nők” kellenek, kik nélkül felborulna a világ rendje! Kemények, talpraesettek… De gyermekük boci szemeit látva a világ minden javát megadnák, és meg is adják neki… És ezt Ő, a kincs, a csillag, nagyon hamar (hamarabb, mint gondolnátok) megtanulja és fel is fogja használni ellenetek, a saját céljai elérésének érdekében!

A föld túlnépesedése ellen küzdeni kell, így higgyétek el: csakis miattatok, értetek (és persze a több marad majd nekünk elvét szem előtt tartva) paktálunk le minden létező titkos-, és nyilvános társasággal, de csak ma és csak nektek megsúgom bizalmasan: magával az ördöggel is, annak érdekében, hogy a tervezett és folyamatos népbutítást és népirtást minél gördülékenyebben, hatékonyabban, és feltűnés-mentesen sikerre vihessük!

Drága Honfitársaim, Barátaim, Magyarok!

Gondoljatok csak bele: milyen jó lesz, ha majd az Úr asztalánál a talpunk alól szedegethetitek fel egymást eltaposva, a nagy kegyesen odavágott morzsáink, vagy válogathatjátok ki hányadékunkból a még félig sem megemésztett ehető falatokat! És tehetitek mindezt úgy, hogy közben imába foglaljátok nevünk!

Azt hiszitek, érdekel bárkit is, hogy majd külföldre mentek dolgozni? Mit gondoltok, ki találta ki a külföldön munkát vállalók juttatásainak itthoni viszonyokhoz való igazítását? Igaz, ennek megvalósítását még nem sikerült maradéktalanul véghez vinni, de ígérem: hamarosan eljön a perc, amikor mindannyian alamizsnáért könyörögnek majd! Nem hatott a „Gyere haza, Fiatal!” kérő szava, hát megoldjuk máshogy, de mindenképp elérjük, amit akarunk!

Igen, fejleszteni fogjuk az ipart… Azért nem minden szavunk az üres lózunggal egyenértékű… Épülnek, szépülnek az ipari övezetek, gyárak… Leendő igazgatóitok, műszak-vezetőitek nemsokára sikerrel végzik el az extrém BDSM sado-mazo tanfolyamot, készen állva arra, hogy a szart is kihajtsák belőletek! Még WC-re is kártyás biztonsági rendszerrel mehettek majd, milliomod másodperc pontossággal rögzítve azt az unproduktiv időt, melyet még aznap be kell pótolnotok! Vigasztaljon benneteket a tudat, hogy a selejtes termékek gyártása nem, hogy tiltott, de egyenesen kívánt, sőt: jutalmazott tevékenység lesz! Hiszen tudjuk: ami elromolhat, az el is kell romoljon! De minél előbb, hadd költse pénzét a barma olyan dolgokra is, amikre szüksége sincs! Még több Black Friday-t! Még több mikulást a boltokba márciusban! Még több fogyaszthatatlan, már az elkészítésekor lejárt szavatosságú, adalékanyagokkal és külön-külön hatástalan, de megfelelő arányban és mennyiségben elfogyasztott méreganyaggal átitatott „időzített rák-bombát” az élelmiszerekbe! Már ma is sokan hisztek a különböző, általunk támogatottan publikált orvosi drogokban, „ne oltass” mozgalmakban és natur-sekt (vagyis vizelet alapú) italokban, coach-okban és influencer-ekben!

Drága Honfitársaim, Barátaim, Magyarok!

Időm sajnos szűkös, és bár mondandóm végére még koránt sem értem el, mégis véget kell vessek e nyilatkozatnak! Meg kellene köszönnöm Nektek –mert azt mondták: meg kell-, hogy eljöttetek ma, és meghallgattatok! Tudom, hogy helyesen döntötök majd a kihelyezett szavazó urnák mellett!

Végül, de nem utolsó sorban, el szeretném még mondani, hogy:

A büdös kurva anyját annak, aki beadta nekem ezt a kibaszott igazság-szérumot!”

Fizetett politikai hirdetést láthattak…

Részlet(ek), szemelvény(ek)

Címkék

, , ,

Részlet Richard Bach: Minden és mindenki egy c. könyvéből:

Richard Bach - Minden és mindenki EGY

…Az öreg (francia) franciául olvasná őket, egy perzsa meg farsziul. Így kell lennie ennek a megvilágosodással — nem a nyelv számít, csupán az, hogy a gondolatok kapcsolatba kerülhessenek egymással.

“Fény-teremtmények vagytok, olvastuk. Fényből érkeztek, fénybe fogtok távozni, és minden lépéseteket örök létezésetek fénye kíséri. […] Saját választásotok szerint tartózkodtok most egy magatok teremtette világban. Ami szívetek vágya, az válik valóra, és amilyenekké lenni törekedtek, olyanokká lesztek.

Ne féljetek, ne rettentsen benneteket a sötétség, puszta látszat az, sem a gonoszság, csalóka látomás az, sem a halál, üres köpeny az. Csupán ti állítottátok magatok elé mindezeket próbatételekként. Fenőköveknek választottátok őket, általuk élesítitek, edzitek szellemeiteket. Tudnotok kell, hogy mindig és mindenhol veletek van a szeretet valósága, és gyarapodó tudásotokat használva bármelyik pillanatban hatalmatokban áll változtatni a világotokon.”

És így folytatódott, sok száz oldalon át. Döbbenten lapozgattuk, bele-beleolvastunk.

“Formákat teremtő élet vagytok. Kard vagy az évek terhe éppúgy nem okozhatja halálotokat, mintha egy szobából egy másikba mennétek át. Minden egyes szobában újabb mondanivalót tanultok, hogy mondhassátok, minden egyes átjáróban újabb dalt, hogy dalolhassátok.”

A kéziratban semmi rituális szöveg, sehol semmi szertartásrend, sehol egyetlen átok, könyörgés tüzes mennykövekért az ellenség fejére, elpusztításukért, egyetlen katasztrófabeígérés sem a hitetleneknek, sehol egy könyörtelen Attila-isten. Említés sem tétetik templomokról, papokról, rabbikról vagy gyülekezetekről, zsolozsmákról, miseruhákról, megszentelt ünnepekről. Ez az írás szeretettől áthatott belső énünknek szólt, csakis ennek a belső lénynek.

Ha ezek a gondolatok ebben a században elterjednek, gondoltam, és ráébresztik az embereket, hogy felül lehet emelkedni hiteken, felismerik a szeretet hatalmát és nem lesz többé rettegés. Kimaradhat a sötét középkor a történelemből!

Az öregember kinyitotta a szemét, most meglátott bennünket, de félelem nélkül nézett ránk, mintha már végig elolvasta volna a kéziratot. Rám pillantott, aztán a tekintete hosszan elidőzött Leslie-n.

— Én Jean-Paul Le Clerc vagyok — szólalt meg. — Ti meg angyalok.

Meglepetésünkben megnémultunk, az öreg pedig vidáman elnevette magát. — Láttátok a Fényt? — kérdezte.

— Itt az üzenet — nyújtotta feléje a feleségem a kéziratot.

A megvilágosító sugalmazás, igen. — Úgy hajolt meg Leslie előtt, mintha emlékezne rá, mintha legalábbis Leslie biztosan angyal volna. — Aki kész olvasni, megtudja belőle az igazságot, aki megfogadja, életet ad annak. Gyermek voltam, amikor a Fény megígérte, hogy azon a napon, amikor ti megjelentek, megkapom a kéziratot. Megvénültem, mire csakugyan megérkeztetek, és megjött az írás is.

— Meg fogja változtatni a világot — mondtam. Furcsán nézett rám. — Nem.

— De hát azért kaptad őket…

— Próbatételként kaptam — felelte. — Próbatételként?

— Messze földeket bejártam — nézett ránk — , százféle hit írásait tanulmányoztam Kínától a magas északi tájakig. — Huncutul villant a szeme. — És a sok olvasás ellenére megtanultam egyet-mást. Minden vallás fényárban kezdődik. De a fényt csak a szívek őrzik tartósan. Pergamenlapok nem képesek megőrizni.

— De hát itt vannak, a kezedben tartod őket… — mondtam. — Olvasd! Gyönyörű!

— Amit a kezemben tartok, az csupán pergamen — felelte. — Ha ezeket a szavakat a világ tudomására hozod, azok, akik már ismerik a bennük foglalt igazságokat, örömmel és megértéssel fogadják majd. Csakhogy mielőtt útjukra bocsátanánk ezeket a lapokat, nevet kell adnunk nekik. És ez a vesztüket fogja okozni.

— Ha egy szépséges dolognak nevet adunk, ezzel a vesztét okozzuk?

Meglepetten nézett rám. — Nem, dolgokat elnevezni általában nem rejt veszélyeket. De ha ezeknek az eszméknek nevet adunk, ezzel új vallást alapítunk.

— Miért?

Mosolyogva a kezembe nyomta a kéziratot. — Neked adom…? — kérdően pillantott rám.

— Richard.

— Én ezeket a lapokat, amelyeket magától a Szeretet Fényétől kaptam, ezennel neked adom, Richard. Akarod-e te is továbbadni, a világnak, az embereknek, akik vágynak rá, hogy megismerjék, amit e lapok tudatnak, nekik, akik nem részesülhettek a kegyben, hogy itt legyenek, amikor a megvilágosító sugalmazás érkezett? Vagy meg akarod tartani őket egyedül magadnak?

— Természetesen tovább akarom adni őket!

— És milyen nevet fogsz adni az adományodnak?

Vajon hová akar kilyukadni, csodálkoztam. — Fontos ez?

— Ha te nem adsz neki nevet, majd adnak mások. Úgy fogják hívni: Richard könyve.

— Értem. Jó. Elnevezhetem bárminek…, mondjuk, Lapoknak. — És gondozni is fogod majd a Lapokat? Vagy elnézed, hogy mások szerkesztgessék, amit nem értenek, megváltoztassák, kihagyják belőle, ami nem tetszik?

— Dehogy! Egyetlen szót sem szabad megváltoztatni! Hiszen a Fénytől valók! Semmi változtatás nem lesz!

— Biztos vagy benne? Egy-két sort se fognak megváltoztatni, ha alapos ok van rá? „Ezt így nem fogják megérteni”, „Ezzel megsérthetünk valakit”, „Az üzenet nem világos”?

— Nincs változtatás!

Kérdően felhúzta a szemöldökét. — És ugyan ki vagy te, hogy ennek érvényt is szerezhess?

— Itt voltam, amikor az üzenet érkezett — vágtam rá. — A saját szememmel láttam, ahogy a kézirat megjelent!

— Szóval — mondta lassan — te lettél A Lapok őrizője?

— Nem feltétlenül kell nekem lennem. Ha megígéri, hogy nem változtat az üzeneten, akárki is lehet.

— De valakiből csak lesz A Lapok őrizője?

— Lehet. Gondolom, igen.

— És ezzel létrejött a laphívők rendje. Mindazok, akik az életük árán is meg akarnak óvni egy gondolatrendszert, óhatatlanul a rend tagjává lesznek. Csakhogy minden új rend, minden új szervezet változás. Változás, mely világunk eddigi rendjének végét jelenti.

— A Lapokon semmi nincs, ami bárkit vagy bármit fenyegetne — mondtam. — Szeretetet hirdetnek meg szabadságot.

— A szeretet meg a szabadság a félelem meg az elnyomás végét jelenti.

— Hát persze — vágtam rá ingerülten. Mire akar ez a vénember kilyukadni? És Lesbe miért nem szól egy szót sem? Ő nem úgy látná, hogy ez…

— Akik hasznot húznak a félelemből meg az elnyomásból — mondta Le Clerc gondolod, ők is örülnek majd a Lapoknak?

— Azt nem hiszem, de csak nem hagyhatjuk, hogy ez a… Fény… kárba vesszen?

— Ígéred, hogy óvni fogod a Fényt? — kérdezte az öreg. — Természetesen!

— És a többi laphívő, a barátaid, ők is óvni fogják?

— Igen.

— És ha a félelem és az elnyomatás haszonélvezői meggyőzik királyt, hogy országa vesztére törtök, ha megrohanják a házatokat, ha karddal rontanak rátok, akkor hogyan fogjátok megvédeni a Lapokat?

— Elmenekülök előlük! Megmentem a Lapokat!

— És ha üldöznek, elfognak, sarokba szorítanak?

— Ha harcolnom kell értük, hát harcolni fogok — fogadkoztam nekihevülten. — Létezik fontosabb is az életnél. Vannak eszmék, amelyekért érdemes akár meghalni is.

Az öregember nagyot sóhajtott. — És így kezdődik majd a Nagy Lapvédő Háború — mondta szomorúan. — Vértek és kardok, pajzsok és lobogók, paripák és gyújtogatás, vértől csatakos utcák. A háború hosszú lesz és pusztító. Lelkes hívők ezrei fognak csatlakozni hozzátok, mit ezrek, tízezrek! Harcra készek, erősek, merészek. Ám a Lapok eszméin felbőszül minden uralkodó, aki megfélemlítés és szellemi sötétség által tartja fenn a hatalmát. Tízezrek támadnak majd rátok.

Végre derengeni kezdett, mit is akar mondani nekem Le Clerc.

— Hogy megismerjenek benneteket — folytatta — , és ti is felismerhessétek egymást, szükségetek lesz egy jelképre. Mit fogtok jelképül választani? Mi leng majd a lobogótokon?

Nőtt bennem az aggodalom, de még nem adtam fel.

— A Fény jelét — vágtam rá. — A láng.

— És így leend — mondta, mintha egy még megíratlan történelemkönyvből olvasna fel hangosan — , hogy Frankhon földjén összecsap A Láng Jele A Kereszt Jelével, és a Láng kerekedik felül, dicső győzelmet arat, és a Kereszt városaiból néhányat porrá éget. Hanem azután a Kereszt szövetkezik a Félholddal; és egyesült seregeik özönölnek délről és keletről és északról is, százezer állig felfegyverzett harcos tör rátok, nyolcvanezretekre.

Álljon meg a menet, akartam közbeszólni. Már tudtam, mi következik.

— És a Kereszt minden egyes meggyilkolt katonájáért és a Félhold minden egyes lemészárolt harcosáért, akiket a nagyszerű ajándék védelmében megöltetek, száz ember gyűlöl meg benneteket. Apjuk, anyjuk, feleségük, lányaik, fiaik és barátaik, mind gyűlölni fogják a lapvédőket és a nyomorult Lapokat, hiszen szeretteiknek meg kellett halniuk miattuk, és minden lapvédő gyűlölni fog minden keresztényt meg minden átkozott Keresztet, minden mohamedánt meg minden átkozott Félholdat, mivel azok meg az ő szeretteik pusztulásának okozói.

— Nem! — kiáltottam. Igaz volt minden szava.

— És a Nagy Háború idején oltárok épülnek, katedrálisok égre-törő tornyai emelkednek majd a Lapok tiszteletére. Akik fejlődésre, a megismeréssel járó megértésre vágytak, azon veszik majd észre magukat, hogy újabb babonaságok, újabb tiltások kötik gúzsba szellemüket: harangok és jelképek, előírásos mozdulatok és kántálás, szertartások, imák, ornátusok, tömjénfüst meg perselyekbe hullajtott aranypénzek. Arany, még pompásabb templomokra, arany a kardokra, a nem hívőket megtéríteni, a lelküket megmenteni.

— És arra is kell majd arany, Lapok első őrizője, hogy ha meghalsz, megformálják belőle a képmásaidat. Hatalmas szobrokat, óriási freskókat, festményeket kell alkotni, hogy a halhatatlan művészet őrizze e magasztos pillanat emlékét. Nézd csak, mit szőttek csodás kárpitba: ez itt a Fény, ott vannak a Lapok, amott az égen kapu nyílik a Paradicsomba. Íme, itt térdel csillogó vértezetében Richard lovag, a Nagy; itt áll a Bölcsesség bájos Angyala, kezében a Megszentelt Lapok; és itt van a vén Le Clerc is, itt a hegyekben, pislákoló tüzecskéjénél, a csodás látomás szerény szemtanúja.

Nem! gondoltam. Lehetetlen!

Csakhogy nem lehetetlen volt, hanem elkerülhetetlen.

— Ha ezeket a lapokat a világ tudomására hozod, újabb hatalmas vallás támad, újabb papság, újabb Mi és újabb Ők, újabb gyilkos ellentét. Mához száz évre milliónyi áldozata lesz e szavaknak, amelyeket most a kezünkben tartunk; mához ezer évre sokszor tízmilliónyi. És mindez ezek miatt a lapok miatt.

Az öregember hangjában nem csengett keserűség, sem cinizmust, sem elkeseredést nem lehetett benne felfedezni. Okulva azon, amit egy hosszú létidő során tanult, Jean-Paul Le Clerc bölcs nyugalommal egyszerűen tudomásul vette a tényeket.

Leslie megborzongott.

— Tegyem rád a zekémet? — kérdeztem.

— Nem, Vukki, köszönöm — mondta. — Nem a hidegtől van.

— Nem, nem a hidegtől — bólintott Le Clerc. Lehajolt a tűzhöz, felvett egy üszkös gallyat és az aranyszín lapokhoz érintette. — Mindjárt megmelegszel.

— Ne! — elrántottam a lapokat. — Elégetnéd az igazságot?

— Az igazságot nem lehet elégetni. Bárki, aki keresi, mindig fellelheti — felelte az öregember. — Csak ezeket a lapokat lehet elégetni. Rajtatok Ml, választhattok. Akarjátok, hogy a laphit legyen a következő vallás a világon? — Elmosolyodott. — Ti lehetnétek az új egyház első szentjei…

Leslie-re néztem, a bennem támadt rémületet láttam az ő szemében is.

Kivette az öreg kezéből az izzó fadarabot, és a kézirat sarkaihoz érintette. A gally parazsa hirtelen vakító fehér nap-virággá nyílt, elejtettük a kéziratot, lángolva hullt a földre. Pár pillanatig égett még, aztán hamuvá szürkült.

Az öregember megkönnyebbülten sóhajtott fel. — Áldott nap ez a mai! Milyen ritkán is adódik alkalom, hogy megmentsük a világot egy új vallástól!

Aztán reménykedő mosollyal a feleségemre nézett. — Most megmentettük, ugye?

Leslie visszamosolygott rá. — Megmentettük, Jean-Paul Le Clerc. Egyetlen hang nincs a történelemben a laphívőkről vagy a háborújukról.

Búcsúzóul hosszan egymás szemébe néztek, a mindent kételkedve fogadó öregember meg a kétkedésre hajló asszony. Aztán Le Clerc kicsit meghajolt felénk, megfordult, elindult fel, az alkony árnyaiba burkolózó hegynek, és eltűnt a szemünk elől.

A fejemben még izzottak a lapok, hamvadtak az ihletett, nagyszerű gondolatok.

— De hát akiknek szükségük volna a lapok mondanivalójára — mondtam Leslie-nek — , azok… mi hogyan fogjuk megtanulni, ami rájuk volt írva?

— Igaza volt — az öreg után bámult, amíg még egyáltalán sejthette az alakját — , aki keresi az igazságot és a fényt, az megtalálja magának.

— Nem olyan biztos. Van úgy, hogy tanításra szorulunk.

Ránk sötétedett. Leslie felém fordult. — Próbáld csak meg, amit mondok. Képzeld el, hogy valóban, nagyon erősen, a lelked legmélyéről tör fel a vágy megtudni, ki vagy, honnan jöttél, és miért vagy itt. Képzeld el, hogy addig nem fogsz nyugodni, amíg mindezt meg nem tudod.

Beleegyezően bólintottam. Elképzeltem magam, amint kőkeményen elhatározom: megállás nélkül tanulni, kutatni fogok, könyvtárakat bújok, előadásokat, szemináriumokat hallgatok, naplót vezetek a feltevéseimről és a következtetéseimről, leírom minden ötletemet, hegycsúcsokon fogok meditálni, a végére járok álmok és véletlenek sugalmazásainak, ki fogok faggatni vadidegeneket — mindent el fogok követni, amit az olyan ember tesz, akinek az, amit meg akar tanulni, amit tudni akar, mindennél fontosabb. — Oké, megvan.

— És most el tudod képzelni, hogy nem jössz rá?

Hűha, gondoltam. Hogy ez a nő miket képes megláttatni velem! Válaszképpen mély bókot csaptam Leslie előtt: — Lady Le Clerc, a Bölcsesség hercegnője!

Ő is bókolt egyet, lassan, méltóságteljesen a sötétben: — Lord Richard, a Láng hercege!

Álltunk a tiszta, éjszakai hegyi levegőben, némán, egymás mellett. Magamhoz húztam Leslie-t, átöleltem. A csillagok már nem a fejünk fölött, körülöttünk szikráztak. Eggyé váltunk velük, Le Clerc-kel, a lapokkal és a róluk áradó szeretettel, Pye-jal meg Tinkkel meg Atkinnel meg Attilával, eggyé lettünk mindennel, ami van, ami valaha is volt vagy lesz. Mert minden és mindenki: Egy.