Megszületett hát…

Featured

Kedves barátaim, leendő olvasóim!

Hosszas töprengést, mérlegelést megelőző nyugodt figyelmem által összegyűjtött tapasztalataim összegezve -s egy kedves barátommal történt egyeztetés után- úgy döntöttem, elindítom saját WordPress oldalam, hogy gondolataim, dallamaim innentől itt, eme szent helyen gyűljenek össze, s innen indulhassanak útjukra, jól megérdemelt pihenőjük leteltével.

Megérkeztem

Eddigi, itt-ott elszórt írásaim (természetesen) elsőként hoztam el ide, s e “munkám” végeztével minden új(nak hitt) gondolatom is itt jelennek majd meg elsőként, mielőtt elterjedne más oldalakon, melyeken többé kevésbé tevékeny vagyok (még).

Nagyon szépen köszönöm Mindenkinek, ki eddig nyomon követett, figyelmével kitüntetett engem, s szeretettel köszöntök minden új olvasót!

Reklámok

A kezdet (2. felvonás)

Címkék

20110924 - diogenes-statue-sinop-enhanced“Diogenész gyakran keresett „embert” ami számára az eredeti, az Isten által teremtett pillanatnyi formát jelentette. Ilyet persze sohasem talált. A célja mégis az lett volna, hogy felhívja rá az emberek figyelmét, mennyire távol kerültek önmaguktól, azaz, kezdik elveszíteni a pozitív értelembe vett emberségüket. Ezért járkált fényes nappal az utcán lámpával, embereket keresve. Ha ma élne, valószínűleg reflektorfénnyel pásztázná a várost, fényes délutánokon.”

Engedtessék meg nekem, hogy saját(nak hitt) gondolatokkal fűszerezzem meg ezt a szösszenetet! Diogenész őrült volt, egy kötözni való bolond! Így néztek rá kortársai, s a ma emberei közül is, sokan. Mert a mai kor embere (is) már csak ilyen.

Emlékszem, mikor első, botladozó lépéseim tettem az úton, amit járok… Naivan azt hittem, amit én látok, más is látja, amit én gondolok, abban más is, ki közel áll hozzám, megtalálja azt, ami megfogja őt, s egy darabon együtt járhatjuk tovább az utat. Akkoriban kezdett begyűrűzni kis hazánkba az ezotéria fogalma, akkoriban ment a televízióban a Nulladik típusú találkozások c. műsor. Igaz a késő esti órákban volt csak műsorra tűzve, de megérte ébren maradni érte.

No de… Nagy igyekezetemben, hogy a kapott „tanokat” tovább adhassam, nem vettem észre, illetve csak későn (s ez eléggé fájt), hogyan maradnak el mellőlem a haverok, barátnak hitt emberek, s emlékszem a szemekben villódzó „Miről beszél ez” kérdésre… Viszont kialakult közben valami, ami nemhogy haveri viszonyon, de barátságon is túlnyúló „kapcsolathoz” vezetett. Ez utóbbi nemhogy nem fáj, de mérhetetlen örömmel tölt el még akkor is, ha ezzel az „illetővel” már hosszabb ideje nem találkoztam össze a fizikai síkon. Mérhetetlen örömmel, mert tudom, hogy bár e sorokat talán soha el sem olvassa, mégis eljut hozzá.

Tompa László versben fogalmazza meg ugyanezt a problémát, úgy 2500 évvel később:

DIOGENÉSZ LÁMPÁJÁVAL

Mondják, hogy dél van. Órámon is öt perc
Híja csupán, s a tornyok felriadnak
A delet zúgva. Csak azt nem tudom, hogy
Mi okozhatja (megvakult az ablak,
Vagy futó vakság éppen engemet ver?),
Hogy úgy nem jár most az utcánkon ember?

Vagy lehet füst, köd sűrít künn sötétet
– Önzés, gőg füstje, rosszaság ködárja -,
Ez árad át most gát nélkül a földön,
Magát minden kis ízünkig bevájva,
Ebben fuldoklik, elborítva szennyel,
Már-már magát sem ismerve az ember.

Igen, ez, ez, vagy lehet: ez sem – én már
Nem is tudom, a hibát hol keressem?
A tanításban, amely egykor úgy szólt,
Hogy embert ember testvérként szeressen?
Értse meg egymást, bölcsen, türelemmel –
Csak így lesz méltó nevéhez, hogy: ember?!

S mennyit bűvöltek több ily szóval is még!
Jellem – tudás – – ám ezekről ki szól ma?
Ha el is leng künn egy-egy emberárnyék:
Öntelt sivárság sötétlik le róla,
S a tudat, hogy csak fent fog, fent köröm nyer
Küzdelmet bárhol – – Ez-e hát az ember?!

S valami meglök, hogy menjek ki, s utcák
Során, miközben a dél szava kondul,
Lámpával, égő szívemmel bolyongva,
Fürkésszek végig mindenkit bolondul,

S dadogjam egyre, dühös szerelemmel:
Embert keresek – hol vagy, ember – Ember?!

1939

 

Üzenet #7

Címkék

20190403 - pp1-cropMi vagyunk a világ. Az „egy” világ. „Én” világom, „Te” világod, „ők” világa: nincs olyan. Ettől vagyunk mi „egy”. Ők mi vagyunk, Te én vagy, én Te vagyok.

Elfelejtjük, elfelejtetik velünk, kik vagyunk és honnan jöttünk. Ezek a kemikáliák, adalékanyagok, amiket elfogyasztunk… Oly annyira bele vannak már mindenbe építve, hogy sokan végigalusszák az életüket, nem épül bele semmi a programjukba…

…vállalt feladatuk ezért sem tudják teljesíteni. Újra és újra testbe születnek, ugyanazzal a küldetéssel.

Ez lesz a szellemi világ, vagy ha úgy tetszik: Isten perpetuum mobile-je (örökmozgója)…

…mert megrekedt lelkekkel Ő sem teljesedhet tovább.

Itt marad a lélek időbe és térbe fagyva.

Csak ruhát vált.

Más testet ölt.

Azok a kevesek pedig, akik mégis megtalálják a fejlődés útját, vissza-visszatérnek, hogy segítsék a megrekedteket.

Hogy sikerül-e…

…hamarosan kiderül.

 

„Hülyeség” – gondolhatod… És igazad van.

„Nagyon is komoly dolog” – mondom én erre… És igazam van.

…de mint már oly sokszor elhangzott (talán én is megfogalmaztam már itt-ott):

 

A Te igazad nem az én igazam, az én igazam sosem lesz a Te igazad.

 

 

Köl(l)tészet napjára

Címkék

,

20190411 - let-go-04-e1514756842508-200x150@2x

 

1.

Két rózsaszál hintázik lágyan a langyos lenge szélben,

Szirmaikra gyöngyöket varr a hajnali harmat.

Elült a vihar, már eső sem szitál, csupán illata terjeng még a légben…

 

Az erdő szunnyad még, egy hangot sem hallat.

Kanyargós ösvény visz befelé, a sűrűbe, ki megindul rajt, ne várja:

nem siet senki elébe…

 

Igen… Voltak, kik megtették már az utat.

Nem… Nem várnak, hisz’ nem is tudják, hogy vagy…

De örömmel üdvözölnek majd, mint testvért ölelnek át….

S köztük Téged sem érdekel többé, ki milyennek lát,

Nem találnak, mert nem keresnek benned hibát.

 

2.

Fehér papír az írott sorok közt…

A szavakban megbújó ölelés…

Hangvilla a kotta hangyabolyában…

A zenében élő emlékezés…

A fák néma tanúsága…

A víz színén elnyúlt lebegés…

A hópihék felhőtánca…

Csak a csend… és a merengés.

Az út önmagamhoz

Címkék

Lapozgatom a különböző(?) cikkek megosztásait, s méla görgetéseim közt olykor-olykor újabb és újabb értékek bukkannak fel, mint apró tűk a szénakazalból. Lehet, hogy egy vicces képecske, vagy egy hosszabb-rövidebb írás az, mely magával ragad, és pixelei vagy sorai közt találok valamit -vagy rámtalál valami-, ami újra felhívja magára figyelmem, gondolkodóba ejt, vagy tanítani kezd.

…bár mindannyian tanulunk és tanítunk is egyben, jogos az a nézet, hogy a több olvasó több olyan lelket jelent, aki hasonló tapasztalattal olvas engem, mint amilyennel megformálódtak e sorok…

Mennyiszer előfordult már, hogy egy leírt gondolatunk többszöri (vissza)olvasásra „esett” csak le, akár önmagunk számára is… És legtöbbször úgy, hogy az már nem a mi „szánkból” hangzott el, akkor már nem mi írtuk újra le, csak valaki megtalálta a közös tudatban, majd hasonló “köntösbe” belefogalmazva osztotta meg.

Hogy van-e értelme a többszöri megtapasztalásnak? Valamennyi értelme kell legyen. Mint ahogy az első időkben felkapta az ember a fejét olyasmit olvasva, hogy „fantasztikus”, „döbbenetes”, „káprázatos”… Ma már tudjuk, hogy semmi sem az, s tekerünk szépen tovább a hírfalon, ill. haladunk tovább az úton, immár az ilyen hátráltató tényezőkbe, figyelem-energia eltérítő próbálkozásokba nem beleragadva. Nincs már olyan tízes lista, amihez hasonlítgatni kezdenénk önmagunk, vagy másokat. Nem kell, mert nincs szükségünk rá, hogy különböző alkalmazások mondják meg nekünk, kik vagyunk.

Néha úgy érzem, ez a bolygó csupán pihenőhely…

…és mint olyan, az lenne a legjobb, hogy kényelmesen hátradőlve, kívülről figyeljük tovább mindazt, ami eddig magába tudott szippantani minket, sokszor akár annak árán is, hogy belső békénk látta kárát… Mégis (és hála érte minden Teremtőnek) újra és újra útra kelünk, mintha attól tartanánk, hogy elnyel minket a kényelemből és megszokásból formálódott ingovány.

Persze, különböző (és mégis hasonló) utakon járunk, más és más tapasztalatokkal, élményekkel megpakolva értünk ide, ebbe a találkozópontba, mégis… Az eddigi megélések szülte véleményünk itt és most akár megegyező is lehet.

Kérdéseinkre rengeteg úton-módon választ találhatunk, csak a belénk érdekeket formálóktól kapjuk azt, hogy: „majd ha elég erős leszel, hogy elviseld a válasz súlyát… No majd, akkor…“ És mivel minden választ kívülről várunk, sajnos hajlamosak vagyunk kitérni az önmagunk által a saját szemeink elé tárt igazságok elől. Ilyen igazságokat fogalmaz meg „egyszerű“ és nagyon is érthető módon az a film (is), melyet hosszú idő eltelte után most újra elém sodort életem, és melynek címe:

20190410 - covers_250415

Tudom, sokan látták már e filmet –most hívom fel a figyelmet arra, hogy nem egy könnyed, vasárnap délutáni moziélményt nyújtó alkotás-, sokak számára olybá tűnhet, visszafelé tekintgetek vele a már megtett utamra, esetleg visszalépni szándékozok egy korábbi, már magam mögött állomásra. Többen viszont tudják már –mert megtapasztalták, megélték-, hogy a fejlődés spirálján ismétlődve utunkba kerülő „láttam már“, „ismerem már“ jellegű üzenetek több dologra is lehetőséget nyújtanak. Többek közt arra –hogy megint önmagamból (honnan máshonnan) induljak ki-, hogy mélyen magamba nézve felmérhessem, történt-e bármiféle változás, fejlődés bennem az előző találkozás óta eltelt „időben“; vagy most megint ugyanazzal a kitörő „heuréka“ élménnyel fogadom-e a benne elhangzó gondolatokat, mint akkor?

20190410 - kerdes2-700x329Benned –ha megengeded nekem, hogy tegezzelek-, kedves olvasó, melyik élmény dominál? Akármelyik is legyen, tudd, hogy senkitől sem vagy lemaradva, és senkivel szemben sem tettél szert előnyre. Pontosan ott vagy, ahol lenned kell, ahol lenni akarsz.

„Már megint? – kérdezheted… – „Megint az ismert ezoterikus duma? Kell? Miért kell? Ki szerint kell? Lenni akarok? Ebben tévedsz! Utálom a helyzetem, nem akarok itt lenni!“

Hidd el nekem, kérlek, tudom. Bennem is, és sokakban megfogalmazódott még ez a gondolat, ugyanilyen szilaj düh fogott el, mikor először olvastam hasonló sorokat… Igen, vállalom, mert szépítésre és megmagyarázásra sem érdemes semmi (védelemre meg aztán végképp nem), és azt a hibát sem követhetjük el, hogy leragadjunk ennél a kérdésnél.

Megyünk tovább, magunkkal visszük kérdéseink, és mire megtaláljuk a választ, tudjuk majd, hogy vajon miért is „kellett”, miért „volt jó”.

…és akkor majd jogunkban áll eldönteni, szükségünk van-e arra a válaszra.

20190410 - temet-nosce_1

Nemet Nosce

Zongora és verseny

Címkék

,

20190404 - bda6f022250d7fc4a8f863b6790e00c12019. április 4-ét írtunk, kicsi leányom újabb lépést tett azon az úton, mely (azon túl, hogy zenei kvalitásait tovább fejleszti) többet, de sokkal többet jelent, mint „egyszerű” zenetanulás.

Hogy is olvastam valahol? Rá kell keressek, nem elégszem meg egy homályos emlék miatti pontatlan idézettel:

„…a zenélés hozzájárul a gyermek értelmi, érzelmi, társadalmi, nyelvi és fizikai készségeinek fejlődéséhez. S ami a legfontosabb: sok-sok örömöt nyújt.” – így írja a Ceglédi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola honlapja. de hogy hazai vizeken evezzek, a mosonmagyaróvári Mosonyi Mihály Zenei Alapfokú Művészeti Iskola honlapjáról is ki „kell” (mert ki akarom) emelni a következő sorokat:

„A zenetanulás fejleszti a komplex képességeket, segít az összetett feladatok megoldásának tanulásában.”

  • Mi is volt ez az „újabb lépés”? – kérdezed…

Egy verseny, melyet „házon belül”, tehát zárt ajtók mögött, a nyilvánosság átmeneti mellőzésével rendeztek meg, és melyről az én kis művésznőm sem üres kézzel távozott: Ezüst emléklap bizonyítja munkája termését.  Ezt büszkén tárom most a nyilvánosság színe elé!

20190404 - Első zongoraverseny, ezüst oklevél

„Kicsi” leányom persze elégedetlen e teljesítményével… Talán (biztosan) jobb eredményre számított. Tény, hogy senki sem távozott üres kézzel, emléklapot, valamilyen elismerést mindenki kapott. És ez jó is így.

Elgondolkodtam a „Nem a győzelem, hanem a részvétel a lényeg” mondásán. Megnyugtatni igyekszik, vagy önámításra csábítja azt, ki nem a főnyereményt ( jelen esetben a továbbjutást a megyei elődöntőre) zsebelhette be?

Nem. Sokkal több annál. Mert ugyan ki(k) ellen is száll versenybe bárki? Mindig van egy ügyesebb, jobb, tapasztaltabb, nem csak a zenében, de bármi más területen, bármibe is fogjunk bele. A részvétel a lényeg? Vagy inkább: a lényeg a részvétel?

Inkább ez utóbbi szóbeli sorrend mellett teszem le voksom. Mert mindenképp feltétlen győzelmet arat az, ki dacolva az esetlegesen önnön magában duruzsoló, a fejében zakatoló: „úgysem vagy rá képes” gondolatával, igenis megjelenik egy-egy ilyen megmérettetésen, szembe száll félelmeivel, és képes tenni az álmaiért, így alakítva át ezeket a ma még távolinak tűnő álmait célokká.

20190404 - victory

Lídiám egyben példaértékű is –számomra bizonyosan-, hisz’ általa meglátom, és miatta, neki (is) fogalmazódott meg és erősítem fel önmagamban (is) a következő gondolatot:

„Nyitunk… Haladunk tovább.”

Üzenet #6

Címkék

20180511 - #6 foto_palackElérkezik az a pillanat, mikor úgy érzed: „Még egy lépést, ha meg kell tennem… Még egy pofont, ha rám mér az élet… Meghalok!“

Ez az a pillanat, mikor már csak azért is… Meg kell tenned azt a “még egy lépést”… Oda kell tartanod arcod annak a pofonnak!

…és megteszed, útnak indulsz. Hogy merre visz a „lábad“, mindegy is, a pillanat vezérli döntéseid, a Belső Hang teszi ki lelkedben az indexet, s Te követed Őt, elindulsz egy úton.

…de egy utazás nem változtathat meg… Valaminek az út alatt történnie kell… Hacsak nem az utazás maga a szándék a változtatásra és ezt tudatosította az agy!

Képesek vagyunk rá, de nagyon nagy fájdalom kell hozzá, hogy meg is mozduljunk érte. Hol vannak a válaszok, merre járnak a válaszok tudói?

Sokszor meghalljuk őket/minket… A kérdés az, hogy merjük-e elfogadni? Én úgy látom, egyre inkább elfogadjuk. Ha mi magunk nem is válaszolunk olykor, azért kapunk egyre többet, mert meghalljuk, megértjük.

Kérünk, kapunk, Erőt a megoldáshoz.

Van, hogy olyan helyről, személytől érkezik válasz egy kérdésünkre, ahonnan, akitől nem várnánk, vagy épp a hideg kiráz tőle… Az első „nabazdmeg” után, mikor már nem azzal foglalkozunk, miért épp tőle, általa jött a válasz… Akkor kezdünk el a válasz értelmével is foglalkozni végre.

A legszebb, hogy senki sem siettet.

De nem is hátráltat senki.

2019 közeledtével…

20181231 - Morpheus-Red-or-Blue-Pill-the-matrix-1957140-500-568

„Isten hozott a valóság sivatagában!” – Morpheus (Mátrix)

Elérkezett hát… Itt van újra az a nap, amit oly sokan vártak, kik rettegve, kik örömmel, kik tüntetve, kik az emberek ostobaságán szörnyülködve, esetleg azt kinevetve …

20181231 - 82850_copy_1_20196 évvel vagyunk túl a világ végén. 6 év a kapszulában –vagy pokolban, mely sokaknak talán épp a mennyek országa-, az orrunk elé és a tudatunkba vetített neuro-szimulációban… És egész jól befogadtuk, egész eredményesen tettük magunkévá… Még mindig elhisszük, hogy „szavunk van”, hogy hatással vagyunk bármire is (az önmagunkban élő valóságon kívül), hogy az áhított boldogságunk rajtunk kívül kell keresnünk, és hogy e boldogság elérhetetlensége miatt másokat (bárkit, csak nem önmagunk) kell okolnunk… Azokat, kik (ahogy mi magunk is) ugyanúgy csak színészek, díszletek a vetítővásznon.

Bármelyik színészt is veszed elő, bárhonnan is vizsgálod meg, rá kell jönnöd, hogy ugyanúgy egy tükör számodra, mint ahogy Te magad is az vagy az ő számára, legyen ez a személy bármilyen vallási-, vagy politikai vezető, kit most tömegek kívánnak pokolra ezért vagy azért; de lehet akár a szomszédod, vagy a sarki boltból bárki, aki nem az általad (persze jogosan) elvárt emberi hangnemben szólalt meg…

Napok óta, de legalábbis az év vége felé özönlő és mindent elborító karácsonyi jókívánságok és „úgy szeretlek benneteket” megosztások óta motoszkál bennem annak gondolata, hogy ugyan már, miért kell ezeket a jókívánságokat és szeretet-teljes üzeneteket az év egy bizonyos dátumához kötni, vagy ne-adj-Isten egy-egy embertársunk sírjához magunkkal vinni, az utolsó útjára kíséréséig magunkban tartani?

Ma még szeretettel telve kívánunk egymásnak boldog(abb) új évet, de holnap… Holnap már jogosan ugrunk egymás torkának a tegnap (akkor már tegnap előtt) elszenvedett sérelmek miatt? Érzelmi lényként, a saját nézőpontunkból, persze jogosan fakadunk ki és jogosan vágunk majd egymás fejéhez olyan dolgokat, amiket kimondásuk pillanatában azonnal meg is bánunk, de túl büszkék vagyunk, ezért nem vonjuk már vissza azokat, nehogy megbánásunk pillanatát kihasználva fölénk kerekedhessen az, kivel szóváltásba kerültünk?

20181231 - 622801_1437002779862822_108796161_oMire jó ez az egész színház? Miért jó nekünk, ha színész benne minden férfi és nő? Jó érzés a megbántottnak kifogások mögé bújni, hogy miért kerüli az őt megbántót? Jó érzés a megbántónak, hogy kerülik (ne adj Isten elviselik) őt?

Sokáig nem értettem, de kezdem végre felfogni, miért is igaz, hogy a legnehezebb szavak, amit ember kimondhat, a „bocsánatot kérek”… De ugyanilyen nehéz –sőt, szinte lehetetlen-, elfogadni azt, hogy egy-egy kimondott szót, vagy mondatot úgy fogadjunk el, ahogy van, mögöttes szándék vélelmezése, keresése, és megtalálása nélkül.

Nem kell messzire mennem, ha azt keresem, aki ugyanúgy hibázik, mint a fentebb említett kérdésekbe foglaltak… Itt ül a monitor előtt és épp pötyögi be ezeket a betűket, hogy szavakká formálódhassanak. Én vagyok az.

crying_warrior_by_loye-d5e5efsÖnnön színházam színészei elé térdeplek hát és megKÖSZÖNÖM MINDENKINEK, hogy figyelhettem előadásuk, hogy részt vehettem színdarabukban ugyanúgy, ahogy ők is figyelték, velem együtt izgulták, sírták, nevették végig az én előadásaim, színdarabjaim!

…és így kívánok most MINDENKINEK teremtésekben gazdag, boldog új évet!

Spiritu-áltatás

Címkék

20171024 - 20121231-15025920171024 - Neo, Morpheus

Spirituális utam során jó sorsom elég sok helyre vezetett: bandákba, gyülekezetekbe, vallási közösségekbe, kertekbe, melyeknél előbb vagy utóbb kilógni látszott a „lóláb”… Felszínre törtek azok az emberi gyarlóságok, melyek elkerülhetetlenül felütik fejük még a leg-szent-ebb(nek tűnő) kapcsokban is. Kevés kivétel persze mindig akad, én találtam, így (hitemen túl) saját megélésem ennek bizonyítéka számomra, hogy valóban létezik ilyen.

Mindenki ismeri ezeket a gyarlóságokat:

  • – a vélt-, vagy (a többiek által) valós(sá tett) hatalom megtartása;
  • – önmaga többiek fölé emelése –vagy emeltetése-, és ott bármi áron megtartatása;
  • – végül (talán a legrosszabb) az anyagi javak gyarapítása, a fizikai világ élvezeteinek felfokozott hajszolása.

Hadd ne említsek példákat és kérlek –ha egy mód van rá-, Te se tedd, sem itt, sem másutt! Azon egyszerű okból, hogy nem érdemel még csak egy apró belefektetett energiafoszlányt sem.

Nem védhetek meg senkit attól, hogy ennek csapdájába essen… Úgy tűnik, lélekfejlődése bizonyos szakaszában sokaknak át kell haladni ezen az állomáson is, kinek előbb, kinek utóbb. Személy szerint úgy érzem, jobb előbb, mivel (hogy egy korábbi írásom hozzászólásához írt gondolataim idézzem): „minél hamarabb esünk túl ezen a tapasztaláson, annál hamarabb látjuk meg értelmét és annál könnyebben engedjük aztán útjára az ebből fakadó fájdalom-érzést.”

…és hogy milyen módszerekkel hálózhatnak be minket? Kinek mi „jut”… Egy hangzatos név vagy titulus; egy bevatási ceremónia, amin ott sem kell lenni, elég elhinni, hogy megtörtént; egy valaki (lehetőleg a csoport egyik kiemelt tagja) által gazdag részletességgel előadott közös spirituális utazás, melyet ugyan nem érzel magadénak, de elhiszed, hiszen tartozni vágysz oda… És örömmámorodban azt hiszed, végre megtaláltad az igazi, az egyetlen, az üdvösséghez vezető utat, amin végre válaszokat is találsz.

Ahogy tovább fűzöm magamban a gondolatokat és tapasztalatokat, egyre több párhuzamot vélek felfedezni más, korábbi spirituális tanokkal, gyülekezetekkel.

Mire gondolok itt? Álljon itt néhány „tan”, mellyel volt szerencsém találkozni (természetesen a teljesség igénye nélkül):

„Tedd azt, amit mi teszünk: ha földön csúszunk, azt; ha magasban szárnyalunk, azt!”

„Soha, még véletlenül se hozz fel olyan tanokat vagy gondolatokat, amelyek a vezető érdeklődési körét, esetleg meggyőződését zavarhatják!”

„Ne kérdezz, de ha már kérdeztél, érd be homályos utalásokkal, a válaszokat még csak véletlenül se önmagadban keresd, hisz’ csakis én (a vezér, a bevatott, a leg-első) lehetek, ki mindenre tudja a választ! Csakis így kerülheted el, hogy kiközösítsünk, kitagadjunk, elátkozzunk!”

„Érd be annak tudatával, hogy még nem vagy elég erős! Megkapsz majd mindent, ha elég érett leszel rá!”

„Hited energiáját add, csupán arra van szükségünk, azzal éltess, táplálj minket! Meglásd, idővel –amikor majd érdemeid szintje engedi-, vissza is kapsz belőle!”

20171024 - 753x440

…és felüti benned fejét az értetlenség csírája, mely aztán szárba szökkenve elégedetlenségig növekszik. Ha kérdéseidnek egy idő után már nem is adsz hangot, a benned növekvő feszültség előbb-utóbb kirobban majd, és pusztító vihara elsöpör téged is.

…és idővel rájössz arra, hogy ez az egész nem más, csupán a vallásokból kiábrándult ember egy újabb irányítási formája.

Mert a válaszokat, amelyeket oly nagyon keresel, nem hangzatos nevű csoportokban, gyülekezetekben, sem újságok oldalaira biggyesztett általános információkat tartalmazó horoszkópokban találod… Sem Indigók, sem Empaták, sem földre született angyali lelkek nem mondhatják meg -mert nem képesek rá, és akkor sem tennék, ha tehetnék-, ki vagy Te valójában…

Nem számíthatsz senkire, saját magadon, Lelked tiszta szaván kívül.

Vagy mégis?

Vannak… Nem sokan, de vannak, kik nem irányítani, de segíteni érkeznek életedbe… Ha még időben felébredsz, képessé válsz meglátni Őket, akik akkor is tiszta, érdektől mentes szeretettel viszonyulnak hozzád, amikor látszólag ellenük teszel…

Tudom, mert élem, hogy vannak ilyen lelkek! Ha sokan nem is közvetlen környezetemben élnek, ha néhányukat „élőben” nem is láthattam még, „itt” vannak.

Tiszta szívből kívánom, hogy találd meg Őket Te is!

Leszarom tabletta?

Mert minden mindennel összefügg: ha elveszel valamit, Tőled is el fognak venni; ha “leszarod”, Rád is hullik majd a bélsár.
Nem lehet, s nem is szabad semmit hozzá tenni Tücsi írásához, de a gondolatokat, amik e bejegyzés olvasása által ébrednek, érdemes megszívlelni.
Azt szoktam mondani, a gondolat, mely megmozdít, már a tiéddé vált.

Üzenet #5

20170411 - Üzenet #5 (message_in_a_bottle_thumb)

…mert összecsaphatnak, és össze is csapnak olykor fejünk felett a hullámok… S feltesszük magunknak a kérdést: „Van-e értelme tovább haladni megkezdett utunkon, van-e értelme megmaradni annak, akik vagyunk, kik lenni akar(t)unk”?

Mikor úgy érzed, energiatartalékaid fogyóban, már alig vonszolod porhüvelyed; mikor megszólalni is alig van erőd; vagy „csak” szimplán úgy érzed, értelme sincs már hangokba formálni gondolataid, jó hírem van számodra.

Hamarosan bevégzed jelenlegi feladatod, meghaltál. Elégtél, porrá őrölt a mindennapok tüze.

De lelked mélyén ott pislákol még a parázs és tudom, hamarosan újult erővel, tapasztalatokban megerősödve születsz újjá, s ha valaha visszatekintesz majd, hálásan gondolsz mindazokra az eseményekre, élményekre, személyekre, kik akkor vesztedet okozták.

20170411 - Üzenet #5 (főnix madár)S ha összefutsz velük –mert összefutsz velük-, kik akarva-akaratlan tanáraid voltak és hozzásegítettek eutanáziádhoz és az azt követő újjászületésedhez, megérzik majd benned a poraiból az életbe visszatért Főnixmadarat.

És ha pislákol még bennük bármi abból, aminek ígéretével, emlékével és reményeivel újjászülettek e földön, tudni fogják: egy-egy pillanatra legyűrhetnek, földbe döngölhetnek, elpusztíthatnak, de megsemmisíteni nem tudnak!